haromgaras
Rólunk
     
Vállalkozásoknak
     
KKV Hitelprogram
     
Költségvetési szerveknek
     
Referenciák
     
Kapcsolat
     
Navigáció
     
Leírás
Az állam egyre több olyan fejlesztést támogat, amelyben a vissza nem térítendő támogatások mellett megjelennek a visszatérítendő források is.
 
A Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram  célja a mikro-, kis- és középvállalkozások olyan beruházásainak támogatása, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők, ugyanakkor a pénzpiacokon egyáltalán, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz.
 
A kérelem benyújtásának végső időpontja 2018. október 01. azzal, hogy a hiteligénylő tudomásul veszi, a folyósítás végső határideje 2018. december 31.
 
Támogatás igénybevételére jogosultak köre
 
Jelen felhívás keretében Mikro-, Kis- és Középvállalkozások (gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, valamint szövetkezet) nyújthatnak be hitelkérelmet.
A Végső Kedvezményezettnek Magyarországon, a közép-magyarországi régión kívül bejegyzett székhelye, telephelye vagy fióktelepe kell, hogy legyen. Minden esetben a Projekt megvalósítás helyszíne számít és nem a Kölcsönt igénylő szervezet székhelye, ezért a Közép-Magyarország régióban székhellyel rendelkező szervezet Projektje is támogatható, amennyiben a Projekt maga a közép-magyarországi régión kívül valósul meg.
 
A hitel mértéke, összege
 
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 44 milliárd forint.
Az igényelhető kölcsön összege: minimum 1 millió Ft – maximum 600 millió Ft.
A hitel kamata: 0 % / év
 
A projektet a kölcsönszerződés megkötését követő 24 hónapon belül be kell fejezni. Ez a határidő indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.
 
A hitel futamideje
  • új ingatlan Beruházás, felújítás esetén a szerződéskötéstől számított maximum 15 év,
  • immateriális javak beszerzése esetén maximum 5 év,
  • új eszköz beszerzése esetén az eszköz Tao. szerinti amortizációjának végéig
  • használt eszköz beszerzése esetén az eszköz Tao. szerinti amortizációjának végéig, de legfeljebb 5 év
A feltüntetett futamidők a lehetséges türelmi és/vagy rendelkezésre tartási időt is tartalmazzák.
 
Rendelkezésre tartási idő: Kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 12 hónap, ami indokolt esetben 6 hónappal meghosszabbítható (a hosszabbítás a türelmi idő csökkentésének a terhére történhet).
 
Türelmi idő: A rendelkezésre tartás végétől számított max. 12 hónap, de max. a szerződéskötéstől számított 24 hónap.
 
Az utolsó folyósításnak legkésőbb 2018. december 31-ig meg kell történnie.
 
A beruházás teljes költségének összetétele
 
A Saját Forrás minimálisan elvárt mértéke a Projekt elszámolható költségének legalább 10%-a – kivéve használt gépjármű beszerzés, ahol minimum 20 %.
 
 A Kölcsön felhasználása
 
A kihelyezett Kölcsönök a Végső Kedvezményezettek által az alábbi, gazdaságilag potenciálisan életképes Projektek megvalósításához használhatók fel.
 
1) Beruházási Kölcsön esetében:
 
A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. mellékletének
  • 3.3.10.1. pontjának megfelelő tárgyi eszköz beszerzés,
  • 3.3.10.2. pontja szerinti használt eszköz beszerzés,
  • 3.310.3. pontjának megfelelő immateriális javak beszerzése,
  • 3.3.9. pontjának megfelelő építés (átalakítás, bővítés, felújítás), épület-kivitelezés;
  • 3.3.6. pontjának megfelelő ingatlanvásárlás.
 
Az ingatlanvásárlás összes elszámolható költsége nem haladhatja meg a Projekt összes elszámolható költségének 2%-át.
A fentiekben megjelölt tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó, a Számv. tv. 28 § (1) bekezdése szerinti készletek beszerzése. Készletbeszerzés legfeljebb a Kölcsön összegének 30 %-a erejéig finanszírozható azzal, hogy a levonható ÁFA nem finanszírozható.
 
2) Használt eszköz beszerzése az alábbi feltételek teljesülése esetén elszámolható:
 
  • Adott eszközt a megelőző hét évben nem európai uniós vagy hazai támogatásból szerezték be vagy állították elő, amit az eladó igazolni tud, és más megoldás (új eszköz beszerzése, lízing, stb.) igénybevétele nem indokolt.
  • Az eszköz eladója igazolja az eszköz eredetét (adásvételi szerződéssel).
  • Értéke nem érheti el a hasonló rendeltetésű, azzal azonos, vagy közel azonos műszaki paraméterekkel rendelkező új eszköz piaci értékét.
  • A használt eszköz ára nem haladhatja meg a piaci árat (ennek igazolása történhet független értékbecslő igénybevételével vagy a Tao. tv-ben foglalt értékcsökkenési leírás mértékek alkalmazásával, mely utóbbit az eladó cégszerűen aláírt ezirányú nyilatkozattal igazol. Az igazolás megléte szerződéskötési feltétel).
  • A használt eszköznek is meg kell felelnie a hatályos szabványoknak, normáknak, technológiai és egyéb műszaki feltételeknek.
  • A használt eszköz amortizációval nullára történő leírása a Végső Lejárati Napot követő időpontra esik.
 
3) Nem mezőgazdasági termelő vállalkozások élelmiszeripai Projektjei is Támogatásban részesülhetnek
 
  • amennyiben a támogatott Beruházás eredményeként előállított termék nem az EUMSZ I. mellékletében feltüntetett termékkörbe tartozik,
  • amennyiben a vállalkozás középvállalkozásnak minősül és a támogatott Beruházás eredménye az EUMSZ I. mellékletében feltüntetett termékkörbe tartozik.
 
4) Az alábbi turisztikai fejlesztési projektek is Támogatásban részesülhetnek:
 
  • szálláshely-fejlesztés;
  • vendéglátóhelyek infrastruktúrájának kialakítása és fejlesztése;
  • nagy vonzerejű fürdők fejlesztése;
  • tematikus parkok kialakítása és fejlesztése;
  • a magyar hagyományokat és a mai kor követelményeit ötvöző turisztikai fejlesztések, ideértve az orvosi szolgáltatásokon alapuló turizmus fejlesztését is;
  • üzleti turisztikai szolgáltatások fejlesztése turisztikai desztináció (fogadóterület) helyszíneken.
 
5) Mobileszköz vásárlás:
 
Gépjármű vásárlás az alábbiak szerint finanszírozható: TEÁOR kód alapján a cég legyen finanszírozható
 
Az alábbi TEÁOR tevékenység szerint eleve kizárt ágazatok:
  • TEÁOR’03 60.24 közúti teherszállítás
  • TEÁOR’08 49.41 közúti áruszállítás
 
Más TEÁOR tevékenységet folytató cégek szállítóeszköz, gépjármű beszerzése nem tiltott azzal, hogy személygépjámű beszerzése nem megengedett a Hitelprogram keretében.
  • a támogatás kizárólag a Program keretében nem kizárt tevékenységek körében hasznosuljon,
  • a hitel maximális összege az EUROTAX érték maximum 80 %-a,
  • a vállalkozás erre jogosult képviselője nyilatkozattal támassza alá, hogy a gépjárművásárlás a vállalkozás működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges,
  • CASCO biztosítás megkötése szükséges, (az MFB Zrt. zálogjogosultsági feljegyzésével a biztosítási kötvényen, illetve szerződésen)
  • a gépjárműnek meg kell felelnie az európai kibocsátási normáknak
A Hitelprogram keretében ugyanazon Projekt csak egyszer részesülhet Támogatásban.
 
Hiteldíjak
 
Kamat
0 %/év
Késedelmi kamat
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:48 §-ában meghatározott mértékű késedelmi kamat
Kezelési költség
Nincs
Rendelkezésre tartási díj
Nincs
Előtörlesztési díj
Nincs
A Végső Kedvezményezett által kezdeményezett szerződésmódosítási díj
Fennálló hitelösszeg 1,5 %-a, de minimum 50.000 Ft
 
A Hitelprogram vonatkozásában nem nyújtható Kölcsön:
 
  • Végső Kedvezményezett által visszaigényelhető általános forgalmi adó (ÁFA) finanszírozására;
  • vissza nem térítendő támogatások előfinanszírozására, illetve a vissza nem térítendő támogatás nem használható fel a Kölcsön törlesztésére
  • a Hpt. 3.§ alapján nyújtott, illetve igénybe vett pénzügyi, vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatás (pl. hitel, pénzügyi lízing) finanszírozására;
  • üzletrész, részvény, illetve más társasági részesedés vásárlására;
  • a hiteldöntés napján fizikailag már lezárt (befejezett) vagy teljes mértékben (fizikailag és pénzügyileg is) végrehajtott Beruházás finanszírozására
  • a hiteligénylő vállalkozás közvetlen vagy közvetett tulajdonosaitól, vezető tisztségviselőitől, vezető állású munkavállalójától, illetve (amennyiben alkalmazandó) e személyek közeli hozzátartozóitól, valamint e személyek vagy közeli hozzátartozóik tulajdonában álló vállalkozástól, továbbá a hiteligénylő partner- vagy kapcsolt vállalkozásától történő beszerzések finanszírozására, illetve mindezen személyek visszterhes közreműködésével megvalósítandó beszerzések finanszírozására;
  • mezőgazdasági termelő vállalkozások - olyan vállalkozások, amelyek legutolsó lezárt, teljes üzleti év nettó árbevételének (egyéni vállalkozók esetén a vállalkozói adóalapba beszámított bevételek) több mint 50%-át mezőgazdasági tevékenység (TEÁOR ’08 szerint: 01.11 – 03.22) teszi ki – Projektjei finanszírozására;
  • mikro- és kisvállalkozások élelmiszeripari Projektjei finanszírozására, amennyiben a támogatott Beruházás eredményeként előállított termék az EUMSZ I. mellékletében feltüntetett termékkörbe tartozik;
  • az alábbi iparágakban megvalósuló projektek: bányászat, koksz-gyártás, kőolaj-feldolgozás, fémalapanyag-előállítás.
  • a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységekből eredő, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését elősegítő beruházások;
  • repülőtéri infrastrukturális beruházások, a környezetvédelemhez kapcsolódók kivételével, vagy kivéve akkor, ha ezeket a negatív környezeti hatás mérsékléséhez vagy csökkentéséhez szükséges beruházások kísérik.
  • olyan Projekthez, amely olyan tevékenységeket tartalmaz, amely a 1303/2013/EU parlamenti és tanácsi rendelet 71. cikke szerinti visszatéríttetési eljárás alá esne valamely termelő műveletnek a programterületen kívül történt áthelyezését követően.
  • A Hitelprogram igénybevétele esetén egy vállalkozás egy operatív program keretében többszörösen, illetve több operatív program programból egyazon projekten belül azonos célra nem kaphat támogatást. Egy vállalatcsoport tagjai egybeszámítandó kedvezményezettnek számítanak, így nem nyerhetnek el többszörös támogatást ugyanazon projekt keretében.
 
Biztosítékok
 
Az alábbi biztosítéki formák fogadhatók el:
  • ingatlan jelzálog,
  • ingó jelzálog (gépen, berendezésen, járművön, készleten),
  • fizetési számla követelésen alapított óvadék ,
  • gazdasági társaság és szövetkezet esetén a tulajdonos készfizető kezessége,
  • egyéb természetes vagy jogi személy készfizető kezessége.
 
A Beruházás tárgyát kötelező bevonni a biztosítéki körbe.
Zálogjog kikötése esetén szükséges azt elidegenítési- és terhelési tilalommal biztosítani, kivéve ez alól a készleten alapított zálogjog.
A Végső Kedvezményezett köteles a Kölcsön visszafizetésének fedezetéül szolgáló biztosítható vagyontárgyakat biztosítani,
 
Fedezetként csak olyan biztosíték fogadható el, amely értékálló, likvid, piacképes és értékelhető eszköz, és jogilag érvényesíthető. Amennyiben a felajánlott biztosíték nem felel meg a fenti alapvető elvárásoknak, akkor az nem fogadható el biztosítékként. Ilyen például a nagyon egyedi, korlátozott célra felhasználható vagy jelentősen elhasználódott eszköz, illetve korlátozottan forgalomképes vagy forgalomképtelen ingatlan, ingóság.
 
Előleg
 
A pályázati konstrukció nem engedélyezi a támogatási előleg felvételét.
Előlegszámlára, illetve előlegbekérőre Kölcsön nem folyósítható. Előlegszámla egyedi beszerzésű és gyártású eszközökre vonatkozóan indokolt esetben nyújtható be a Közvetítőhöz azzal, hogy előlegszámla ilyen esetben is csak a Saját Forrás részeként, legfeljebb a kivitelezés 20 %-ig számolható el.

 

     
Pályázatkereső

www.pafi.hu
     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Kapcsolati adatok

Okostelefonja QR-olvasójával egyszerűen elmentheti kapcsolati adatainkat!

     
Facebook

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre